Hali. Hú hát jó rég nem hoztam már új rész de itt vagyok szóval hajrá, jöhetnek a komik meg minden :) Jó olvasást. Puszi x
2013. szeptember 1.,Vasárnap
Nem tudom hány nap telhetett el, nem számoltam, csak éreztem,hogy akármennyi is volt egy kis részem belehalt a hiányba. Egyszerűen fuldokoltam,hiányzott a gyönyörű barna szeme, borostás arca és ajkai. Nem hívott, nem történt semmi és ezt nem tudom mire vélni. Persze a legjobb barátnőmnek elmondtam mindent, aki csak annyit mondott,hogy tuti teljesen belém van zúgva de ez ennél bonyolultabb. El sosem volt egy komoly ember, mindent elviccelt én pedig pont az ellenkezője vagyok, úgy értem én sem vagyok az a komoly ember, imádok nevetni, viccelődni,de egy ilyen dolgot százszor átgondolok,mert kell. Ez nem úgy működik,hogy az egyik pillanatban megcsókol a másikban pedig mintha nem is léteznék. Egyszerűen nekem ez túl sok. Mindig is túlzottan komolyan vettem,hogy az emberek hogyan viselkednek velem,már tudom,hogy mikor haragszanak rám, mikor csalódnak és mikor nem érdeklem őket. Ő elhanyagol.
Napok óta szinte csak otthon ültem és ki sem mozdultam a házból. Szeptember van, valakinek az iskola kezdődik, valakinek a munka, és valakinek a semmit tevés. Nekem a munka ugyanis tánctanár lettem. Igen, kiskorom óta ez az álmom és teljesült. Nem értem meg magamat, hogy miért? Napokat sírok, pedig átkozottul szerencsés ember vagyok. Hány embernek adatik meg az,hogy 16 évesen ott hagyja az iskolát csak azért,mert végre azt csinálhatja amit mindig is akart? Ezerből egynek és még így is keveset mondtam. Rengeteg embert ismerek, rengeteg videóban szerepelek, teljesült az egyik álmom, ám még sem vagyok boldog,mert az akire vágyom, akit szeretek, ő nem lehet az enyém.
Felöltöztem, kisminkeltem magam és megcsináltam a hajamat. Fogalmam sem volt,hogy mit fogok ma csinálni de tudtam,hogyha ez így fog tovább menni akkor nem lesz jó vége. Felkapcsoltam a tévét, odakapcsoltam az MTV-re ahol John Newman Love me again c. dala szólt. Sírva borultam a földre,ahogy elöntöttek az emlékek.
Amint vége lett megcsörrent a telefonom. Liam neve volt a kijelzőn. Furán éreztem magam. Először a dal, aztán pedig Liam. Egy egészen kevés pillanatig gondolkodtam,hogy felvegyem-e a telefont, de nincs okom nem felvenni, de talán még is van. Haragszom rá,mert nem hívott, nem keresett, semmit nem hallottam felőle szinte 1 hétig. Tudom ez nem annyira sok, de azok után ami történt igen is az. Végül nem fogadtam a hívását. Kíváncsi voltam,hogy próbálkozni fog-e még. Leültem a kanapéra,lekapcsoltam a tévét és néztem előre, a csendben, egyedül. Pár perc múlva újra csörögni kezdett a telefonom. Fogadtam.
-Halo-szóltam bele.
-Szia. Zavarlak?-kérdezte.
Nem válaszoltam kérdésére, hallgattam.
-Visszahívjalak később?
Próbáltam lenyelni a torkomban lévő gombócokat, de a hangja hallatán még inkább egyre hatalmasabbnak éreztem és úgy hittem,hogy megfogok fulladni.
-Nem, mondd csak.
-Valami baj van? Olyan fura a hangod.
-Nem nincs semmi baj. Mit szeretnél?-kérdeztem.
-Csak,hogy nincs kedved találkozni?
-Nem érek rá-füllentettem.
-Oh, értem. Miért?Milyen programod van mára?
-Elmegyek a volt tánctanárom Workshopjára-mondtam.
-És az mikor lesz?Mármint mikor érsz rá akkor?
-Nem tudom.
-Értem.
-Azért találkozunk még?
Lehunytam a szemem és egy bazi nagy könnycsepp folyt végig arcomon.
-Haragszol?
-Mennem kell. Szia-mondtam és megszakítottam a beszélgetést.
A telefonom a földön landolt én pedig arcomba temettem a párnát és bőgni kezdtem. Újra. Nem tudom miért hazudtam neki,vagy most ez mire volt jó, de szimplán éreztem,hogy ha most megint együtt leszünk, még jobban megszeretem és akkor újra összetörik egy picit a szívem,mert nem fogunk egy ideig találkozni, tudom.
Hihetetlen,hogy a 10 éves öcsém és 13 éves húgom kevesebbet van itthon,mint én. Forever alone. Mert akármit csinálok, mondok minden rossz, mindent elrontok.
Visszakapcsoltam a tévét és keresgéltem a csatornák között. Amikor találtam valami nézhetőt, amit szeretek is otthagytam és néztem. Ilyenkor mindig elfeledkezem egy picit a gondjaimról de ez most nem így volt. Mindig ott motoszkált a gondolataimban egy picit. Fájt,hogy nem bírom őt elfelejteni,hisz totálisan szeretem őt, de a viselkedésemmel csak eltaszítom magamtól.
15:30
Csengetésre ébredtem fel, ráeszméltem,hogy elaludtam a film közben. Éppen hogy kinyitottam a szemem felugrottam és az ajtóhoz siettem,majd kinyitottam.
Ő állt velem szemben lehajtott fejjel,zsebre tett kezekkel. Egy kék farmert viselt fehér pólóval, bakanccsal és farmer dzsekivel. Egyszerűen szívdöglesztően nézett ki. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet és úgy éreztem,mintha lebuktam volna.
-Szia-mondta.
-Szia. Te mit keresel itt?
-Miért haragszol rám?
-Én kérdeztem előbb.
-Beengedsz?
-Kéne?-kérdeztem.
Liam gúnyosan elmosolyodott és hatalmasat sóhajtott.
-Nem, nem muszáj, itt is megbeszélhetjük, nekem végül is mindegy,hogy hányan fognak idejönni és végighallgatni a társalgásunkat.
Megforgattam a szemem és elálltam az ajtóból,hogy betudjon menni. Oda sétált a szófához és leült. Felvette a telefonomat a földről és az asztalra rakta,majd felhúzott szemöldökkel nézett rám.
-Mondd,hajrá.
-Mit mondjak?-kérdezte.
-Hát azt,hogy mit keresel itt.
-Csak szeretném tudni,hogy miért hazudtál nekem-mosolygott.
-Mit hazudtam?
-Hogy mész a volt tánctanárod Workshopjára.
-Nem hazudtam.
-Akkor miért vagy itthon? A másik meg,hogy holnap lesz és te is tanítani fogsz.
-Honnan tudod?-kérdeztem.
-Hogy ne tudnám? Itt ez most nem lényeg csak,hogy miért haragszol rám.
-Hát tudod miért?
-Mondd.
-Kérlek szépen azért,mert nem kerestél, nem hívtál, nem csináltál semmit. Figyelj, tudom,hogy rengeteg dolgod van-nevettem-Persze,hisz te vagy Liam Payne akiért mindenki meghal, de azért szerintem egy SMS-t megérdemeltem volna-mondtam.
-Hívtalak.
-Mikor?
-Ma.
-Értem,hogy nálad ez így működik. Az egyik pillanatban még hú de kedves vagy a másikban meg mintha nem is léteznék.
-És mit kellett volna tennem?Hívjalak öt perceként csak mert csókolóztunk egyszer?
-Ez kész vicc. Te egy vicc ember vagy-nevettem gúnyosan.
-Miért is?
-Emlékszel amikor ott aludtam nálad és azt mondtad,hogy meg akarsz ismerni? Én elakartam menni de te nem engedted. Látod mennyivel jobb lett volna, ha akkor soha többé nem találkozunk? Tudtam,hogy ennek semmi értelme nem lesz. És jobb lenne ha most elmennél.
-Én megakarlak ismerni, ami azt illeti már kiismertelek ennyi idő alatt, és rohadtul vonzódom hozzád, de olyan fura vagy, folyton ellenállsz, ellöksz magadtól.
-Mert nem akarok csalódni.
-Nem tudtam,hogy hívhatlak-e vagy nem, vagy elhívhatlak-e valahová, mert nem akarlak kitenni bajnak, vigyázni akarok rád.
-Tudok magamra vigyázni..
-Látod..-kacagott.
Mindketten csendben maradtunk egy ideig, hallgattuk a semmit, a feszültség az ami kettőnk között volt,majd a kanapén lévő kezemet megérintette és minden ami eddig volt elmúlt, a bánat, az aggodalom, a nyugtalanság, a stressz.
-Hogy lesz?-kérdeztem.
-Fogunk találkozni?-kérdezett vissza.
-Fogunk-válaszoltam.
-És ez csakis rajtam múlik ugye?-kérdezte.
-Csak rajtad, senki máson.
-Hívhatlak?
-Hívhatsz.
-Mikor?
-Amikor csak akarsz-feleltem.
-Akkor most..
-Mész?
-Menjek?
-Ne. Maradj-mondtam és közelebb húzódtam hozzá. Mellkasára tettem a fejem és beszippantottam édes illatát.
-Szükségem van rád-mondta.
-Barátként?
-Nem. Annál sokkal jobban. Nem akarok veled csak barátkozni, annál több van bennem.
-Akkor?
-Mást érzek.
-Mit érzel?-néztem fel rá.
-Ezt nem tudom elmondani. Amikor látlak téged úgy érzem kiszakad a szívem, őrülten dobog, a levegőt ötször olyan gyorsan veszem, álmomban csak téged látlak és ez nem vicc. Amikor találkozunk először, tudod. Már minden tudtam. Egyszerűen olyan kis csendes voltál, és édes, de az a csendesség csak látszat volt. Imádom,hogy vicces vagy és tudom,hogy még csak 1 hónapja ismerlek téged, de mintha ez ezer év lenne.
A szavai a lelkembe hatoltak, annyira jól esett az amit mondott,hogy akár sírni tudtam volna. És nem tudtam mi fog következni. Közelebb hajolt hozzám és ajkait az enyémre tapasztotta. Gyengéden csókolt engem, olyan finom volt, a szívem pedig zakatolt. Ez olyan mintha isten egymásnak teremtett volna minket, de mégse. Mi két különböző életből származunk, de a megértés ott van, a vibráció, és minden más. Szeretem.
-Tetszel-kuncogott.
-Te is nekem-nevettem fel.
