Ezt csak azért kérem mert nagyon fontos a véleményetek x
2013. augusztus 17.,Szombat
Tegnap nem csináltam semmit. De komolyan. A húgommal tévéztem, beszélgettünk és ennyi volt. Ma pedig megyünk a rokonokhoz. Szuper.
Reggel nagy nehezen kikeltem az ágyból ami mostanában nem megy olyan könnyen pedig nem sokára suli amihez nekem semmi kedvem nincsen,de nekem nem is lesz. Olyan hamar eltelt ez a két hónap és ez az egy pedig szó szerint elfog repülni.
Próbáltam szépen felöltözni,hát nem tudom, mindenkinek más a szép és a stílusa is. Begöndörítettem a hajam és raktam fel egy kis sminket. Elővettem a táskámat és bepakoltam minden fontos dolgot.
-Mikor megyünk?-kérdeztem.
-Félóra-mondta apa.
Leültem a fotelba és elkezdtem nyomkodni a telefonomat. Öcsém, Dave leült mellém és megölelt én pedig csak elmosolyodtam.
,,@oliviagonzales: De jó, indulás rokonokhoz. Örvendek nagyon"-tweeteltem.
Elidőztem facebookon meg twitteren is Retweetelgettem, kedveltem meg minden ilyen amivel el lehet ütni az időt. Bárcsak tényleg el lehetne ütni. Na jó, ez durva volt.
Amint mondta apa el is indultunk, talán kicsit hamarabb is mint félóra. Igazából nincsenek messze nem is tudom miért kell menni. Körülbelül húsz percre laknak tőlünk. Hát ez van, a szüleim unatkoznak ha éppen szabadnapjuk van. Én meg mindig unatkozom. Bár úgy tarja a mondás,hogy okos ember feltalálja magát vagy valami ilyesmi, de már rég tudom,hogy én nem vagyok okos.
Az úton végig az ablakon leskelődtem ki, annyira szeretem nézni ahogy a fújja a szél a fát, néhány levél lehullik róla vagy éppen csak süt a nap és nem történik semmi. Engem ez megnyugtat.
Amikor megérkeztünk izgatottan szálltam ki a kocsiból, vagy is látszólag. Egyáltalán nem érintett meg a dolog. Most megint hallgathatom a szokásos szöveget.
Amint beléptem a házba már rögtön ölelkezés, puszilkodás és a többi.
-Olivia, te csak nősz és fogysz-ölelgetett meg Angela nénikém.
-Hát, igen-mosolyogtam. Valójában jól esik amikor azt mondják,hogy fogytam de tényleg mennyit akarok még fogyni?
-Nem kéne már többet, így pont jó vagy-mosolygott Pete bácsi.
Én csak mosolyogtam és hallgattam a "felnőttek" eszmecseréjét. Hát én még nem tartozom ide. Amíg Angela megterített, anyu pedig segített neki addig én játszottam a kicsikkel. Leültem a földre és rögtön körülvettek. Annyira édesek. Amelia 2 éves, Vanessa pedig 3. Igazi kis manók. Nagyon szeretem őket, olyan mintha a kicsi én lennének. Mindenki azt mondja,hogy nagyon hasonlítanak rám, és szerintem is. Főleg Vane.
-Oli,Oli pörgess meeg-mondta cuki hangon Vanessa. Felálltam a földről megfogtam a két pici kezét és óvatosan megpörgettem. Annyira édesen nevet.
-Engem iiiiis-mondta Amelia.
-Oké-mosolyogtam és letettem Van-t. Ameliaval óvatosabb voltam pedig az már szinte lehetetlen, ő kisebb és nem szeretném,ha miattam, vagy akárki miatt valami baja esne.
-Még,még-mondták egyszerre.
-Nem,-hajoltam le hozzájuk-Ne szabad-mosolyogtam rájuk.
-Miért?-kérdezték egyszerre.
-Azért nem mert elszédültök és az nem jó érzés. Olyankor felfordul a pici pocitok és hányingeretek lesz.
-Ó, akkor tényleg ne-rázta a fejét Vanessa.
-Gyertek most már enni!-szólt Angela.
Mindenki helyet foglalt az asztalnál és elkezdtünk enni. Hát mit ne mondjak Angela néni nagyon finoman főz. Lassan elfogyasztottuk az előételt, a főételt és a desszertet is. És ezután jön az,hogy azt érzem,hogy most aludnom kell.
-Én vagyok Zayn-mondta az öcsém és begombolta az egyik gombot a pulóverén,ahogy Zayn is szokta.
-Az ki?-kérdezte Pete.
-Olivia férje-mondta Dave.
-Nem, az Liam-ellenkezett a Jenny,a húgom. Én csak mosolyogtam az egészen.
-Akkor most Liam vagy Zayn?-nevetett Pete.
-Liam-válaszoltuk egyszerre.
-Tényleg?És ki az a Liam?-húzta fel a szemöldökét. Ajaj.
-Jaj, tudod, csak egy angol együttes. Nem hallottál még róluk?-mondta anyu.
Csak meredtem magam elé. Nem sok kellett,hogy egy könnycsepp buggyanjon ki a szememből. A szívem a torkomban dobogott. Elkeseredtem. Igen, csak egy együttes. Nem a barátom, nem ismerem személyesen, sosem lesz senkim. Ő nekem több mint egy fiú egy bandából, őt látom a színpadon, látom a tévében, látom mindenhol, hallom a hangját de én neki csak egy lány vagyok a sok közül akivel talán életében egyszer találkozik. Nekem rengeteget jelent én pedig nem jelentek neki semmit sem az égvilágon. Ez olyan érzés,mint amikor futsz és elesel. A lábad vérezni kezd, fáj és a nyoma is megmarad. Csak itt nem a lábad fog vérezni.. hanem a szíved. EGY. Én csak egy vagyok, senki más. Egy a sok közül, sosem leszek több.
Felálltam a székből és a mosdó felé vettem az irányt. Ahogy bementem kitört belőlem a zokogás. Nekitámaszkodtam a mosdónak és néztem ahogy a könnyeim a földet érik. Felemeltem a fejem és néztem magam a tükörben. A szemeim rögtön pirosra váltottak. Itt nem bírom kisírni magam. Nem lenne rá elég 1 perc,10 perc és 1 óra sem. A francba, gyenge vagyok. Mindig csak sírok. Nem is tudom mikor volt utoljára olyan nap,hogy nem sírtam volna legalább egy kicsit.
Megeresztettem a vizet. Én csak néztem ahogy folyik. Olyan gyors. Gyors,mint ahogy áthaladnak az emberen, megsemmisítenek, és ezt hogyan teszik? Gyorsan. Számomra minden olyan gyorsan történik. Az élet sosem volt könnyű, fel kell nőnöm. El kell fogadnom.
De annyira örülnék ha valaki megmondaná,hogy ez meddig lesz még így. Annyi megválaszolatlan kérdés cikázik a fejemben, szeretném mindre tudni a választ. Furán érzem magam. Ez olyan.. olyan,mintha szeptemberben esne a hó.
Elzártam a csapot, majd újra megnyitottam. Kezdjük újra. Közelebb hajoltam a mosdóhoz,majd kezemre eresztettem egy kevés vizet és egy kicsit megtöröltem az arcomat. Ahogy megéreztem a hideget rögtön beleborzongtam. Elvettem a törölközőt a tartóról és megtöröltem az arcomat,majd a kezemet is.
Nagy nehezen erőt vettem magamon és észrevétlenül kiosontam. Mindenki ült a kanapén,s minden szem rám szegeződött. Rögtön csend lett. Rólam beszéltek. Tudom.
-Mi van?-kérdeztem automatikusan.
-Semmi-nevetett fel mindenki.
-Na menjünk, most írtak SMS-t,hogy mennem kell vissza dolgozni-szólalt fel apu.
Pár percen belül elkészültünk, mindenkitől elköszöntünk és elindultunk haza.
Hazaérve rögtön rohantam a szobámba. Ledőltem az ágyra és tenyerembe temettem az arcomat. Elővettem a telefonomat,amint beléptem facebookra rögtön egy kép jelent meg Liamről. Elsőnek csak néztem,majd elkezdtem sírni. De nem törhetek meg, ennél jobban már nem. Én csak azt akarom,hogy valaki szeressen. Valaki aki akinek mindennél fontosabb vagyok és bármit megtenne értem, én csak ezt szeretném semmi mást! Miért nem kaphatom meg?Csak pozitívan kell hozzáállnom.
Három szóban eltudom mondani mit tanultam eddig az életről:
Mindig megy tovább.
Na jó, erre egyszerűen nem találok szavakat. Kibaszott jó lett. Látszik, hogy ezt nem csak leírod, hanem át is érzed.
VálaszTörlésAnnyira kíváncsi vagyok mi fog történni. Hogy hogyan alakul ez az egész. Remélem hamar összejönnek a kommentek. :) x