5.rész - Telefon hívás*

Hali!:) Nagyon jól estek a komik mit ne mondjak!:) Köszönöm,hogy írok <3 Itt az új rész, elég gyenge lett meg rövid de azért remélem tetszik és a komikat továbbra is várom x

 zene
Az ég dörgött, villámok vakító fénye világította be a szobámat. Az eső zuhogott, s a szél olyan erővel fújt,hogy féltem,hogy betörik az ablakom. Bebújtam a takaróm alá,s minden egyes dörgés után egyre jobban szorítottam azt. Lehúztam a fejemről, s az ablak felé indultam. Kinyitottam, s ráültem a párkányra. Féltem,hogy belém csaphat talán, de már az sem érdekelt. Az eget figyeltem. Érdekesnek találtam,hogy a villámtól kivilágosodik, aztán újra elsötétül. A lábamat felhúztam és olyan erősen szorítottam ahogy csak tudtam. Becsuktam az ablakomat, s szomorúan néztem az esőcseppeket. Kilestem magamnak egyet,talán azt amely a legszimpatikusabb volt, s ráraktam a mutató ujjamat. Szemeim könnybe lábadtak. Egy dagadt könnycsepp gördült végig az arcomon, ami egyenesen lesiklott a nyakamon. Aztán az egyet felváltotta a kettő,három és így tovább. Lefeküdtem a földre, mindkét kezem magam mellett volt,kinyújtva. Jobbra fordítottam fejem, s ujjaimat vizslattam miközben úgy éreztem,hogy a mellkasom befog szakadni. Fülem elkezdett fájni, fejem pedig zakatolt. Miért nem lehet tökéletes életem? Miért nem teljesedhet már ki? Én csak őt akarom senki mást. Arra van szükségem,hogy átöleljen, ajkaimat súrolja az övé és a legfontosabb,hogy szeressen. Azt akarom,hogy ne engedjen el, belefáradtam már abba,hogy egyedül vagyok, egyedül bánatosan alszom, kelek. Szeretném ha minden megváltozna, ha nem kéne tönkre tennem magam,mert ő itt van velem és lebeszél minden butaságról.

A hangok egyre csendültek, a villámok pedig már csak néha villantak fel. A vihar abbamaradt. Hajnal öt óra és én azon gondolkodom,hogy milyen lehet betörni egy tükröt. Talán giccses, de egyszer megteszem.
Egyre csak világosodott, az ég feketéről már majdnemhogy világoskékre váltott, de még mindig nem nevezhető annak. Felvettem egy melegítő nadrágot, egy pulóvert,s a futócipőmet. Amilyen halkan csak tudtam lelépkedtem a lépcsőn,s kinyitottam az ajtót. Amikor kijutottam bedugtam a fülembe a fülhallgatót s futásnak indultam. A levegő friss volt és csak az enyém senki másé. Egy árva lélekkel sem találkoztam. Csak mentem előre, nem tudtam,hogy merre csak mentem, futottam. Ez a legjobb módja annak,hogy kiadjam magamból az érzelmeket. Nem gondolkodtam csakis az utat figyeltem. Nem igazán érdekelt,hogy merre fog vezetni, az sem nagyon izgatott,hogy vajon hol fogok kikötni, hisz senkinek sem hiányoznék. Vajon valaki észrevenné? Valaki a keresésemre indulna? Vagy talán boldogabb lenne a világ nélkülem? Honnan tudom meg, ha ki sem próbálom? Teljesen lényegtelen..

2 nappal később

A hangulatom újabban semmit nem változott. Ugyanannyira éreztem magamban az űrt és a bánatot. Erőt vettem magamon s twitteren minden érzelmemet kiposztoltam. Egy hete alig eszem, újra kezdődött minden ami a múlté. Teljesen ugyanazok az érzések, csak más miatt bánkódom, valaki miatt nem pedig magamat sajnálom.

Felöltöztem,s lementem a konyhába a szüleimhez pár szót váltani.

-Apa, mikor vásárolunk be sulira?-kérdeztem.

-Mennyi kéne?

-Hát nem úgy volt megbeszélve,hogy kapok száz ezret?-húztam fel a szemöldökömet.

-Igen, de abból már csak 80 jár mivel elköltötted fodrászra meg a cipő-mondta.

-Azt mondtad a cipő ajándék-válaszoltam.

-80 jár és kész. Elegem van már,hogy csak a pénz érdekel téged, muszáj mindig lehúzni?-kiáltott.

Én csak könnyes szemmel néztem őt és próbáltam visszafojtani a sírásomat. Berohantam a szobámba,s rögtön zokogásban törtem ki. Apám sosem támogatott és tudom,hogy ezek után sem fog. Mindenkiben csak a rosszat keresi és találja. Folyton ezt csinálja velem. Sosem fog megváltozni.
Szemeimet megtöröltem. Táskámat felkaptam,s nyakamba akasztottam a fényképezőgépemet. Amilyen gyorsan csak tudtam kimentem a házból, még látni sem akartam, egy pillanatra sem.
Elindultam az erdő felé. A madarak csiripelése öröm volt füleimnek. Egy picit elmosolyodtam,majd le is hervadt az arcomról az a bizonyos mosoly. Cipőmet néztem ahogy lépkedtem.
Megérkeztem a mólóra. A szél olyan erővel fújt,hogy azt hittem beleesek a vízbe.
Törökülésbe leültem és bekapcsoltam a fényképezőt. Olyan csend volt,hogy csak a kattintásokat lehetett hallani. Ami megtetszett fotóztam. Minden olyan gyönyörű és magányos volt. Kikapcsoltam a gépem,s elkezdtem énekelni. Nem féltem,hisz erre alig jár valaki, senki sem fog meghallani.

Today is gonna be the day that they're gonna throw it back to you/A ma azzá a nappá fog válni,melyen visszadobják neked

By now shoulda,somehow,realized what you gotta do/Mostanra tudnod kelle,hogyan fogod véghez vinni,amit akarsz

I don't believe that anybody feels the way I do about you now/Nem hiszem,hogy valaki úgy érezne veled kapcsolatban ahogy én.

Back beat, the word is on the street that the fire in your heart is out/Vissza csap a szó, ami az utcán volt,hogy a szívedben kialudjon a tűz

I'm sure you've heard it all before but you never really had a doubt/Biztos vagyok benne,hogy mindenkinél hamarabb hallottad de igazán sosem voltak kétségeid

I don't believe that anybody feels the way I do about you now/Nem hiszem,hogy bárki úgy érezne veled kapcsolatban,mint én.

And all the roads we have to walk are winding/És mi minden úton kanyarogva sétálunk tovább

And all the lights that lead us there are blinding/És minden fény, ami vezet minket ott megvakít

There are many things that I would like to say to you/Mennyi dolog amit szeretnék elmondani neked

But I don't know how/De nem tudom hogyan

Because maybe/Mert lehet

You're gonna be the one that saves me/ Hogy te leszel az egyetlen aki megmenthet

And after all You're my wonderwall/És mind ezek után TE vagy a csodafalam.

Ő az én csodafalam. Ő az aki megmenthet. Ő az aki segíthet rajtam. Ő az aki kell nekem,senki más.
Telefonom csengése megzavart. Egy számomra teljesen ismeretlen telefonszámot jelzett a telefonom. Nem akartam felvenni, de egy kis hezitálás után még is megtettem.

-Halo?-szóltam bele kicsit félve.

-Szia Olivia, Liam vagyok-hallottam vidám hangját. Szemeim kipattantak a szívem pedig csak..hogy is mondjam. Elég furán éreztem magam.

-Szia-mondtam lelkesen.

-Mi újság, mit csinálsz?-kérdezte. Hallottam a hangján,hogy mosolyog, s nem csak őt hallottam sajnos. A háttérben fiú kacarászások hallatszottak.

-Ümm, semmi kül. Fotózgatok-válaszoltam mosolyogva.

-Értem. Nos, szóval én azért hívtalak,hogy.... hát... nincs kedved eljönni velem valahova?
Meredtem magam elé. A szívem majd kiugrott helyéről. Olyan boldogsággal töltött el,hogy azt hittem,hogy csak álom az egész és majd felébredek.

-De, persze. Miért is ne?!-mondtam.

-Oké, akkor.. neked mikor jó?-kérdezte.

-Hát nekem bármikor.

Mosolyogtam de ő nem láthatta. Nem láthatta mit váltott ki belőlem. Már egy telefonnal jobbá teszi a napomat, a hangjával, az akcentusával, és egy randival. Ez randi? mert nem vagyok benne biztos.

-Tegnap lett vége az amerikai turnénak és hmmm...-gondolkodott.

-Igen, tudom-mondtam. Vajon lehet hallani a hangomon,hogy vidám vagyok?

-2 nap szabadnapunk van, ma és holnap. Ma jó lesz neked?-kérdezte.

-Persze.

-Akkor megtennéd,hogy elküldöd üzenetben a címed?Érted megyek hat órára.

-Ez most randi?-kérdeztem. Szám elé kaptam a kezem. Atyaég csak én lehetek ennyire ciki. A fejem rákvörös lehetett, számat egy vonallá préseltem s kezeimet tördeltem-Mindegy, akkor hatkor szia-mondtam atom gyorsasággal. Nem vártam meg,hogy egyikre se válaszoljon letettem. Ekkora égést.

Észbe kaptam és rohanni kezdtem. Amint beértem a házba majdnem padlót fogtam.

-Anya!Anya-ordítottam lelkesen.

-Mi az kicsim?-jött elő a konyhából.

-Liam,Liam randira hívott vagy mi. Az randi ha azt kérdezte,hogy elmennék-e vele valahova?-ültem le a kanapéra és anyu is ezt tette.

-Igen, randi. Úristen, kicsim-ölelt meg.

-Én ezt nem hiszem el-kuncogtam és olyan adrenalin löket volt bennem,hogy egy versenyfutó megirigyelte volna.

Felszaladtam a szobámba,s rögtön a szekrényhez indultam. A francba, mit vegyek fel? Még a címemet sem küldtem el...